LaMimieux

Füge, pite

2017. szeptember 19. - LaMimieux

Nem szeretem a fügét. Ez a tökéletes mondat egy olyan bejegyzés indításához, aminek a címe azzal kezdődik, hogy FÜGE – vagy mégsem? A trükk az, hogy valamit, amit nem szeretsz (füge), olyan dologgal kell párosítani, amit viszont igen (pite). Ugyanezt tettem nagyjából pont egy évvel ezelőtt, amikor is amit nem szeretek (füge) olyasmivel vegyítettem, amit viszont igen (gin). Win-win, azt mondom. És most, hogy ismét itt a fügeszezon, és a kertben pedig van egy bájos fügefa, van egy csomó felesleges füge a háznál. Na és mi van még itt? A piteszezon. Én pedig soha nem mondok nemet egy nyerő párosra.

Az én fejemben az ősz abszolút a piték ideje. Egyrészt mert már nincs iszonyatos meleg, így a sütés nem jár együtt a szaunázással, másrészt pedig mert olyan napokon, mint például a mai, amikor kint minden szürke, esős, és hideg, a sütés feldob (és felmelegít). Bár valljuk be, a pite mindig szezonban van.

Füge, pite, Univerzális recept a piteszezonra @LaMimieux

Éppen ezért, bár ez a recept most a füge és a pite házasítása, elárulom, hogy igazából akármilyen másik gyümölcsös (zöldséges?) pitéhez is jó. Egyszerűen csak ki kell cserélni benne a fügét másra, esetleg kicsit játszani a fűszerekkel, az édesítéssel… Csak kalandosan! A klasszikus almáspite például egy az egyben mehet ugyanígy. Körte? Simán. Szilva? Legjobb. Esetleg ezek keverve? Miért is ne?

De a pitét nem csak belülről lehet variálni, kívülről is fel lehet dobni. Én szeretem a tetejét rácsosra csinálni, de akár mehet rá egyben is a kinyújtott tészta. Vagy lehet rá szaggatni formákat. Vagy fonni. Annyi lehetőség van, hogy hi-he-tet-len.

Füge, pite, Univerzális recept a piteszezonra @LaMimieux

Extra tippként pedig itt van ez: van egy rendkívül bájos kis sorozat, ami tömve van pitékkel. Sajnos csak két évadot ment, de én iszonyat szerettem. Pont ilyen esős, bekuckózós őszi napokra való. Ha mellette még frissen sült pite is van, annál jobb. ;)

Füge, pite, Univerzális recept a piteszezonra @LaMimieux

 

[recipe title="Fügés pite" servings="8" time="2 óra" difficulty="könnyű"]

[recipe-ingredients title="Hozzávalók a tésztához"]

- 350 g liszt

- 250 g hideg vaj, apróra kockázva + még kb. 1 evőkanálnyi a töltelékhez

- 1 evőkanál porcukor

- 1 csipet só

- 150 ml hideg víz

[/recipe-ingredients]

[recipe-ingredients title="Hozzávalók a töltelékhez"]

- 500-700 g friss füge, felszeletelve

- 1-2 evőkanál méz

- ½ teáskanál fahéj

- 1 nagy csipet szerecsendió

- 1 kis csipet gyömbér

- fél citrom leve

[/recipe-ingredients]

[recipe-directions title="hogyan"]
1. Egy edényben keverd el a lisztet, egy csipet sót, és a porcukrot, majd add hozzá a vajat és mixeld kézi mixerrel, amíg elkezd morzsássá összeállni. Ha nagyon nem megy, használd a kezed.

2. Ha már kezd valamelyest összeállni a dolog, add hozzá a vizet, és mixeld amíg egyenletes tésztát nem kapsz.

3. Felezd el a tésztát, formázz kilapított korongokat, csomagold be őket folpackba, és irány a hűtő legalább 1 órára.

4. Egy tálban keverd össze a fügét, a fűszereket, és a mézet.
TIPP: egy evőkanál lisztet is adhatsz a töltelékhez, hogy kicsit tömörebb állaga legyen.

5. Az egyik tésztakorongot nyújtsd ki kb. 3 mm vékonyságúra, és béleld ki vele a piteformát.

6. Kanalazd bele a tölteléket a formába, majd kb. egy evőkanálnyi vajat szórj szét a tetején kis darabkákban.

7. Nyújtsd ki a másik korongot is, majd vagy egyben, vagy csíkokban tedd a pite tetejére, aztán a pite széleit csípd és nyomkodd össze.
TIPP: ha egyben teszed rá a tésztát, vagy vágj egy „x”-et a közepére, vagy szurkáld meg villával a tetejét.

8. Hintsd meg cukorral a tetejét, aztán mehet az előmelegített sütőbe úgy 50 percre, de közben nézz rá gyakran. Amikor már érzed a pite illatát és kezd barnulni, akkor jöhet ki a sütőből. Hagyd kicsit hűlni, hogy könnyebb legyen felvágni.

[/recipe-directions][/recipe]

A bejegyzés trackback címe:

https://lamimieux.blog.hu/api/trackback/id/tr6116040934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása