A kávézók számára van egy különleges kis sarok a szívemben. Egy jó kávézó számomra olyan, mint egy otthon távol az otthontól. Szeretek leülni, a kávém mellett elmélyedni egy könyvben, vagy egyszerűen csak bámészkodni és inspirálódni: egy kávézó tökéletes hely, ha éppen magányra vágyok, de akkor is, ha pont abban szeretnék sütkérezni, hogy emberek vesznek körül.
Az én fejemben a kávézók képe idilli. Éppen ezért a jó kávé és a csinos megjelenés önmagában, bár elég, azért mégsem fog arra késztetni, hogy boldogan összecsapjam a tenyerem és alig várjam, hogy legközelebb újra betérhessek.
Nem, ehhez kell még valami. Egy kis plusz. Vagy karakter, ha úgy tetszik. Személyiség? Talán ezek keveredése. Mindig örülök, ha ilyen helyre bukkanok, mert úgy érzem, a mai nagyon modern, nagyon letisztult egyen-kávézók világában már nehéz olyanba botlani, amelyikben nem támad olyan érzése az embernek, hogy na, igen, ez a hely precízen egyedire lett tervezve.
Amikor rábukkanok olyan helyekre, ahova én is szívesen visszamennék, szeretek másoknak is mesélni róluk, mert az osztozkodás egyenlő a törődéssel. A legutóbbi ilyen felfedezés a szegedi Orient kávézó volt. Kávézó könyves ihletésű névvel? Tökély.
Az Orient jó példa arra a tökéletes elegyre, amiben megfelelő arányban keveredik a jó kávé, az otthonos belső, és a személyiség. Telis-tele van apró részletekkel, amiket felfedezhetsz, amíg elkészül a kávéd. Van valami a berendezésben, amitől egy kicsit tényleg úgy éreztem magam, mint aki visszarepült az időben és Szeged utcáit hátrahagyva az Orient Expressz fedélzetére lépett fel.
Gyilkosság nem történt, és nyomozni sem kellett, de a hangulat tényleg regénybe illő, akárcsak a kiszolgálás. Mindig jó hallani az olyan történeteket, amikből szinte süt, hogy valamit szívvel-lélekkel hoztak létre, és az itt töltött kávészünetnyi idő alapján úgy vélem, az Orient is egy ilyen hely. Már alig várom, hogy legközelebb beugorjak egy csészére – persze, stílusosan, egy Agatha Christie könyvvel a kézben.
