Kevés dolog van, amit olyan mesteri szinten űznék, mint a túlagyalást, éppen ezért, ha valaki tud profi tippeket adni túlagyalásból, az én lennék, hello. Lehet, hogy úgy érzed, hogy már így is eleget agyalsz, de hidd el, mindig lehet fokozni. Akár kezdő, akár haladó szinten állsz, ezek a tippek biztosan segíteni fognak abban, hogy mindent túlagyalj – mert ugyebár az élet túl rövid ahhoz, hogy ne agyalj valamin. Állandó. Jelleggel.
Gondolj arra is, amire nem is gondolnál
Mindig jó ötlet valami olyanra terelni a gondolataidat, ami mondjuk épp nem is aktuális, vagy nem is lényeges. Hasonlóan jó ötlet elgondolkozni olyan dolgokon, amiket mondjuk 10 évvel ezelőtt csináltál vagy mondtál. Aztán az is mindig jó ötlet, ha azon agyalsz órákkal azután, hogy eljöttél otthonról, hogy vajon elzártad-e a gázt, még akkor is, ha napok óta el se gyújtottad. Sose lehet tudni.
Állj elő legalább 20 féle lehetséges forgatókönyvvel minden szituációra
Az nem elég, ha gondolsz egy dolgot: gondolj egyszerre legalább húszat. Apró részletességgel agyald végig, hogy egyetlen apró mozzanatodnak milyen kimenetelei lehetnek, és azoknak milyen következményei lehetnek, és így tovább. Fontos, hogy olyan szituációkat is agyalj túl, amik esélytelennek tűnnek, mert ha egyszer mégis abba a helyzetbe kerülnél, hogy, teszem azt, hajótörést szenvedsz a Karib-térségben, vagy hirtelen nem érzel többé ízeket, akkor már is előrébb leszel, hiszen te ezen már előre agyaltál. Okos.
Irány a Google
Bármi is foglalkoztat, gúglizd meg. Így lesz még több alapod, amin agyalhatsz! Különösen ajánlott abban az esetben, ha, mondjuk, fáj valamid. Öt perc az interneten, és biztosra fogod tudni, hogy halálos betegségben szenvedsz. Ha már ott vagy, nézz utána minden kapcsolódó történetnek és kutatásnak, hogy még több dolgon tudj agyalni.

Agyalj mások helyett is
Hihetetlen, de vannak, akik nem agyalják túl a dolgokat. Na, rajtuk segíthetsz azzal, ha helyettük is agyalsz, levéve ezzel a terhet a vállukról. Nemes gesztus.
Kovácsolj belőle előnyt
Nem olyan rossz ám az, ha mindent túlagyalsz. Jelentheti ez például azt is, hogy remekül tudsz utazásokat leszervezni, mert előre tájékozódsz olyanról is, ami másnak lehet, hogy eszébe sem jutna. Az is a túlagyalás velejárója lehet, hogy soha nem érnek igazán nagy meglepetések, mert te már mindenre gondoltál azelőtt, hogy bekövetkezett volna. Szupererő?
Ne agyalj – engedd el
És ha már eleget agyaltál mindenfélén, akkor itt az ideje elengedni a dolgot. Előbb-utóbb úgyis kiderül, hogyan alakul valami, akár túlagyalod, akár nem. Sokkoló, tudom, de néha legjobb egyáltalán nem agyalni, csak úszni az árral.
Persze azt azért nézd meg mindig kétszer, hogy bezártad-e magad mögött az ajtót, ki tudja… �