Tegnap lehullott az idei első hó. Tudom, hogy ez sokaknak bosszúságot jelent, de én szeretek máshogy tekinteni rá. Van anélkül is elég morgás ebben a világban, hogy olyan dolgokon bosszankodnék, amik felett semmi kontrollom. A hó esik. Ez a dolga. Azt meg már eldönthetem én, hogy hogyan viszonyulok hozzá.
Én pedig a hóhoz úgy viszonyulok, mint gyerekként, mert még élénken emlékszem, mekkora csoda volt, mikor életemben egyetlen egyszer előfordult az, hogy a hatalmas hó miatt hószünetet rendeltek el az iskolában.
Igaz, a hó lelassít, akadályoz és még balesetveszélyes is, de ez nem az ő hibája, hanem a miénk, hogy mindig lennünk kell valahol, mindig van valami tennivaló, valami dolog. Néha viszont nincs is jobb, mint lelassulni, megállni, és hajkurászni a hópihéket. ❄️
Neked mi a kedvenc havas emléked?
