Azt hiszem az elmúlt egy hónapban már többet sütöttem, mint előtte egész nyáron. Ami főként annak köszönhető, hogy itt van az ősz, na meg a hűvösebb idő, és már nem jelent egyet a sütés a szaunával. Az is hozzájárult eme művészet egyre gyakoribb űzéséhez az elmúlt hetekben, hogy kevés volt a napfény – márpedig ha kevés a napfény, megcsappan a jókedv, és nálam sütés felér egy kisebb terápiával, ezért is készült mostanában sok-sok pite. Meg most muffin.

Ha muffin sütésre kerül sor, akkor az mifelénk általában egyet jelent a csokis verzióval, mert hát ugye csoki. Azt hiszem ennél bővebb magyarázat nem is kell. Most viszont kifejezetten valami kávésat szerettem volna összeütni, pedig amúgy nem vagyok nagy rajongója a kávés sütiknek. A kávénak úgy magában igen. Meg a sütiknek is. Együtt viszont nem nagyon voltak eddig a kedvenceim, de ezen talán változtat ez a muffin, mivel épp csak leheletnyit kávés, és sokkal inkább kakaós. Jóféle, na.

A muffin nálam meg is áll ennyiben, mert akárhogyan is beindítja egy szép cupcake a nyáltermelést, ízre általában csak a határtalan édesség jön át. Viszont találtam egy mascarponés krém receptet, amit ki is próbáltam egy adag vendégségbe szánt muffin tetején (meggondolatlan döntés, tudom, hogy az ember élesben próbál ki valamit elsőre, de szeretek veszélyesen élni), és egészen meggyőzött a dolog.

[recipe title="Kávés muffin mascarponés krémmel" servings="14 db" time="1 óra" difficulty="könnyű"]
[recipe-ingredients title="Hozzávalók a muffinhoz"]
- 125ml kávé, hidegen
- 120ml tej
- 113g vaj
- 1 tojás
- 1 teáskanál vaníliaaroma
- 190g liszt
- 30g kakaópor
- 130g cukor
- 1 teáskanál sütőpor
- ½ teáskanál szódabikarbóna
- 1 csipet só
[/recipe-ingredients]
[recipe-ingredients title="Hozzávalók a krémhez"]
- 115g mascarpone
- 30g porcukor
- ¼ teáskanál vaníliaaroma
- 200ml habtejszín
[/recipe-ingredients]
[recipe-directions title="hogyan"]
1. Egy edényben keverd össze a lisztet, sütőport, kakaóport, szódabikarbónát és sót, majd tedd félre.
2. A kávét, a tejet, és vaníliaaromát keverd össze, majd ezt is tedd félre.
3. A vajat a cukorral együtt közepes fokozaton verd fel, majd add hozzá a tojást is és folytasd addig, amíg jól el nem keveredik.
4. Aztán először add hozzá a lisztes keverés felét, és keverd el, majd a kávés keverék felét, és keverd el újra. Ismételd meg ezt a másik két féllel is.
5. Készítsd elő a muffin sütő formát, aztán kb. ¾-ig töltsd fel mindegyik formát. Ezután mehetnek az előmelegített sütőbe kb. 15-20 perce.
6. Hagyd teljesen kihűlni a muffinokat.
7. Egy edényben verd fel a mascarponét a cukorral.
8. Add hozzá a vaníliát és a tejszínt és magas fokozaton keverd, amíg kemény hab nem lesz. Egy ideig eltart.
9. Ha kihűltek a muffinok, már nyomhatod is rájuk a krémet.
[/recipe-directions][/recipe]