LaMimieux

Karácsonyi Visszaszámlálás: DIY adventi koszorú

2016. november 25. - LaMimieux

Ha adventi koszorúról van szó, akkor nálam a befutó a minél egyszerűbb, természetes hatású csoda. Mint minden évben, idén is saját készítésű koszorúnk van, mert hát ugye éljen a DIY. Tavaly skandináv beütésű darab csücsült az asztalon, melyet idén egy zöld, élettel teli, és nagyon egyszerűen elkészíthető adventi koszorú követ.

Mint minden más csináld-magad dolog esetében, az adventi koszorúnál is egyszerűbbnek tűnhet készen megvenni azt – és valóban, egyszerűbb is. De ez még nem jelenti azt, hogy nem jó móka, és egyébként a végeredmény így sokkal szívmelengetőbb, még akkor is, ha nem lesz annyira hűde nagyon gyönyörű… Ráadásul nyugodtan el lehet rugaszkodni a hagyományos megközelítésektől is, nekem például kifejezetten tetszik, amikor egyetlen adventi gyertyán van 24 jelölés, és azok alapján lehet visszaszámlálni a Karácsonyig hátralévő napokat.

DIY adventi koszorú egyszerűen és gyorsan DIY adventi koszorú egyszerűen és gyorsan

Na de azért az idei adventi koszorúnk inkább mondható hagyományosnak, mint sem. Anyukámmal együtt készítettük (értsd: ő készítette az én érzelmi és mentális támogatásommal), mint ahogy sok éve már; most pedig lássuk, hogyan is készül egy egyszerű adventi koszorú – még ragasztópisztolyra sem lesz szükséged (viszlát, égési sérülések!).

DIY adventi koszorú egyszerűen és gyorsan

Amire szükséged lehet…

Az függ attól is, hogy mik az elképzeléseid. Ehhez a koszorúhoz kelleni fog:

  • Raffia; a raffia a legjobb barátod, de tényleg. Rengeteg mindenre jó, szóval mindig legyen kéznél.
  • Olló
  • Fenyőágak, esetleg más növények (mi borostyánt és mahóniát is használtunk)
  • Gyertyák és gyertyatüskék
  • Koszorúalap
  • Termések

DIY adventi koszorú egyszerűen és gyorsan

Hogyan:

  1. Az első lépés a koszorúalap bevonása fenyővel. A raffia segítségével rögzítsd a fenyőágakat a koszorú tetejéhez; haladj körbe és kisebb ágakat használj. Ha végigértél a raffiát kösd össze a koszorú alján.
  2. Nyársald fel a koszorút a gyertyatüskékkel.
  3. A gyertyák köré díszítésként csavarhatsz egy kis raffiát, majd szúrd fel őket a tüskékre. Tipp: azért majd figyelj oda, amikor égnek a gyertyák!
  4. Fogj pár mahónia és borostyán levelet, és tűzd be őket a fenyők közé. Ha elég sűrűn tetted a fenyőágakat, akkor simán benne maradnak ezek a levelek, és nem kell ragasztgatni semmit.
  5. Végül a terméseket is ugyanígy próbáld meg eldugni a levelek között; célszerű olyanokat használni, amiknek van egy kis szára, így könnyebben megállnak.

DIY adventi koszorú egyszerűen és gyorsan

Már csak meg kell találnod a tökéletes helyet a koszorúnak. Plusz egy tipp a könnyebb mozgathatóság érdekében: tedd a koszorúd egy tortaállványra vagy egy nagy tálra, így sokkal könnyebb lesz egyik helyről a másikra pakolni. Egyébként a legjobb ebben a koszorúban, hogy a végtelenségig variálható, színekkel, díszekkel, szóval tessék megőrülni!

DIY adventi koszorú egyszerűen és gyorsan

A bejegyzés trackback címe:

https://lamimieux.blog.hu/api/trackback/id/tr8816040822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása