LaMimieux

A varázsvilág lélekmelengető itala, a vajsör

2016. november 20. - LaMimieux

Ahhoz a generációhoz tartozom, akik nem pusztán a Harry Potteren nőttek fel, hanem vele együtt. Nagyjából nyolc éves lehettem, amikor egy szerencsés véletlen folytán, egy barát és egy ottalvós buli útján eljutott hozzám az első könyv; azon az estén belepillantottam J.K.Rowling varázslóvilágába, és az óta vissza se néztem. Ritka, hogy az ember rátalál valami olyanra, amiben ennyire el tud mélyedni, és ez olyasmi, amit nem szabad alábecsülni.

Ezek a könyvek, és ez a világ rengeteg dolgot adott nekem az évek során: megnyugvást, örömöt, és igen, bánatot is – most komolyan, Siriust miért?! De ezen kívül fontos tudás forrásai is voltak (az első könyv, amit valaha angolul elolvastam a Félvér Herceg volt, és bár az első oldalon iszonyat nehéz volt túljutni, később kifizetődött a dolog olyan módon, amire akkor még nem is gondoltam), és most, amikor időről-időre újraolvasom őket, mindig találok bennük valami újat, egyre tisztábban látom a mélységét, az összetettségét.

Így készítsd el a varázsvilág lélekmelengető italát - vajsör recept

Idén, az új színdarabbal és a filmmel, na és legfőképp annak forgatókönyvével (ami hamarosan landol a postaládámban), a varázsvilág ismét hív, és belépni ide olyan, mint hazatérni. Újra nyolcévesnek érzem magam, elönt az öröm, hogy egy új világot tarthatok a kezeim között, és ez az érzés maga a varázslat. Úgyhogy, bár nem én vagyok az első, és biztos vagyok benne, hogy az utolsó sem, de köszönöm J.K.Rowling, hogy elhoztad a varázslatot a gyerekkoromba és az életembe.

És most, tegyük félre a szentimentális könnyeket, és jöjjön a vajsör! Akárcsak a többi finomság és csemege a Harry Potter könyvekből, a vajsör is élénk érdeklődés tárgya, és merem remélni, hogy egy másik életben majd a Három seprűben ülve szürcsölgethetek kezemben egy kupa igazi vajsörrel. Addig pedig maradok annál, hogy megpróbálok valami, legalább hasonlót alkotni.

Így készítsd el a varázsvilág lélekmelengető italát - vajsör recept

Az internet átkutatása után inkább úgy döntöttem, hogy saját receptet alkotok a látottakra alapozva. Nem volt teljes kudarc, sőt, egészen finom lett a végeredmény, úgyhogy most meg is osztom veletek az általam készített vajsör receptjét (2 főre) – még ha nem is vagy Potter-rajongó (egyébként miért nem?), ez az ital felmelegít a hideg téli estéken, és tényleg van benne valami varázslatos.

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál vaj + 1 teáskanál
  • 100 g barnacukor/nádcukor
  • 100 ml habtejszín
  • ½ tk vanília aroma
  • ¼ tk só
  • 200 ml barna sör
  • 100 ml szóda/szénsavas ásványvíz
  • 1 evőkanál sűrített tej
  • 1-1 csipet gyömbér, fahéj, szerecsendió, és cayanne bors

Így készítsd el a varázsvilág lélekmelengető italát - vajsör recept

Hogyan:

  1. Először a vajkaramellát kell elkészíteni, ami több lesz, mint amennyi a két adaghoz szükséges. Ehhez először is két evőkanál vajat tegyél fel közepes lángon egy lábosban.
  2. Mikor nagyjából megolvadt, add hozzá a cukrot, és időnként megkeverve hagyd összeolvadni. Ha biztosan el akarod kerülni a leégést, akkor vedd lejjebb a lángot.
  3. Add hozzá a habtejszínt, és egy habverővel keverd folyamatosan, alacsony hőmérsékleten.
  4. Pár perc után, mikor már egységes állaga van, kicsit tekerd feljebb a lángot, és 5-10 percig hagyd főni, gyakran megkeverve.
  5. Amikor már szép egyenletes állaga és színe van, add hozzá a sót és a vanília aromát, jól keverd el, majd öntsd ki egy befőttesüvegbe, vagy más hőálló tárolóba, majd tedd félre.
    Tipp: Bár nekem nem sikerült elérnem a folyós állagot és jól megkeményedett a vajkaramella, ha te is így jársz, ne aggódj, úgy is jó lesz. Csak takarítani nehezebb.
  6. Ezután egy másik edénybe tegyél egy evőkanállal a kész vajkaramellából. Add hozzá a sűrített tejet, és egy teáskanál vajat. Alacsony lángon olvaszd össze őket.
  7. Közben szórd bele a fűszereket, de csak apró csipeteket használj, főleg a borsból.
  8. Add hozzá a sört és a szódát, miközben öntöd, aktívan kevergesd.
  9. Tegyél a lábasra fedőt, és lassú tűzön hagyd főni pár percig a mixet, gyakran megkeverve.
  10. Ha már minden felolvadt és jó meleg (de még nem forr), mehet is a pohárba a vajsör! Fogyasztani melegen ajánlott, ízlés szerint még megpakolható tejszínhabbal, de szerintem anélkül is pont jó.

Így készítsd el a varázsvilág lélekmelengető italát - vajsör recept

Ez lenne hát a vajsör, két főre, ahogy én készítem. Most pedig, gyermeki izgalommal irány a mozi és a Legendás állatok és megfigyelésük. Próbáljátok ki a receptet, és mondjátok el a véleményeteket (vagy osszátok meg a saját verziótokat)!

Csíny letudva.

A bejegyzés trackback címe:

https://lamimieux.blog.hu/api/trackback/id/tr9816040818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása