Bár még "csak" november vége van, rohamosan közeledik az év vége, és vele együtt véget ér majd ez az évtized is. Van emiatt valami furcsa a levegőben, és egyre több helyen láttam feltűnni ezzel kapcsolatban a kérdést: mit értél el ebben az évtizedben?

Mikor először megláttam, csípőből rávágtam, hogy semmit. Nem vittem véghez semmi világrengetőt, de még csak közepesen menőt sem, és ha csak egy gyors pillantást vet valaki az életemre, úgy tűnhet, hogy többé-kevésbe ugyanott vagyok, ahol az évtized elején voltam. Először nekem is úgy tűnt. Aztán csak visszatértem a kérdéshez.

Van egy sor az Alice Csodaországban című könyvben, ami így szól: "De a tegnapi dolgokról nem is beszélek, mert tegnap még nem az voltam, aki ma vagyok." Azt biztosan tudom, hogy nem ugyanaz vagyok, aki az évtized elején voltam. Végtelenül szomorú is lenne, ha pontosan ugyanaz lennék. De akkor csak kellet valaminek változnia, és csak el kellett érnem valamit, különben ugyanaz lennék.

És akkor szép lassan eszembe jutott mi mindent értem el az elmúlt évtizedben. A kisebb-nagyobb dolgok, amik lehet, hogy másoknak jelentéktelenek, vagy még csak eredménynek sem minősülnek, de én mégis büszke vagyok rájuk. Számot adtam, és úgy döntöttem, igenis sok mindent elértem ebben a tíz évben. Változtam, növekedtem, kipróbáltam, fenntartottam, lezártam, újraértelmeztem, elfogadtam, láttam, elengedtem, megtartottam, sírtam, nevettem, meg csináltam minden mást is a két véglet között.

Van egy kimondatlan (néha kimondott), erős nyomás az emberen a mai világban, hogy mindig legyenek újabb és újabb eredményei, amiket fel tud mutatni, amik megütnek egy bizonyos mércét, és ezért sokan úgy érezhetik, hogy nem értek el semmit. Pedig néha a legnagyobb teljesítmények azok, amiket nem lehet kézbe fogni és megmutatni másoknak, hogy nézd, itt van, ezt értem el. Épp ezért, még ha a zsigeri válaszod az is a kérdésre, hogy mi értél el a 2010-es évek alatt, hogy semmit, állj meg egy pillanatra és adj számot, magadnak. Aztán adj magadnak egy pacsit, mert megérdemled.