A január a nagy remények hónapja. Friss kezdet, és miegymás. Mostantól összeszedett leszek! Nincs több késő esti nasi! Egyből megválaszolom az e-maileket! A pulcsimat nem a kanapéra dobom, hanem egyből a szekrénybe teszem! Naplót írok! Csak hogy néhányat említsek saját világmegváltó januári ígéreteimből…

Aztán persze, esetemben legalábbis, nem lesz belőlük semmi. A kanapé marad a második szekrény, a naplóba jó, ha hetente egyszer kerül majd valami, és már most van olyan e-mailem, amire napok óta nem válaszoltam, pedig konkrétan még csak napok teltek el az évből. De az a helyzet, hogy ezzel igazából nincs semmi baj. Merthogy senki nem azért fog megváltozni/változtatni a szokásain, mert új az évszám.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet próbálkozni. Főleg, hogy mindettől függetlenül egy kis rendszerezés és szelektálás sosem rossz ötlet – és erre időről-időre emlékeztetnem kell magamat. Az „újév” szimbolikusságának én sem tudtam hát ellenállni, és nekiestem az e-maileknek és a virtuális jegyzeteknek, mert ugye az Y generáció gyermekeként a fél életem online van. Na, azt a felét szedtem kicsit rendbe most, hogy tiszta, vagy inkább csak tisztább, lappal kezdjem 2018-at.

Címke-móka

Nálam a Google Keep az új tapadós jegyzetlap, és bár még mindig használok tényleges papírt és tollat dolgok lejegyzéséhez, a legtöbb jegyzetem itt landol – mert, már elnézést, de amikor hajnali háromkor az embernek eszébe jut mondjuk egy fél versfoszlány, egyszerűbb a telefon után nyúlni és abba bepötyögni, mint a meleg takaró alól kibotorkálni, lap és toll után kutatni, és leírni az addigra valószínűleg már szertefoszló gondolatot; arról nem is beszélve, hogy a hajnali hármas én kézírását a reggeli én már nem biztos, hogy ki tudja bogozni. De ahogy gyűlnek a jegyzetek, egyre nehezebb átlátni, hogy mi micsoda: és erre vannak a címkék.

Kegyetlen törlés

A jegyzeteknél maradva – néha nem árt búcsút inteni. Főleg amikor találsz egy random számsort fél évvel ezelőttről, amiről fogalmad sincs, mit jelent, mivel kapcsolatban írtad le, semmi. Viszlát, nem fogsz hiányozni. (Ha mégis, majd akkor fogom a fejem). Aztán ott vannak az e-mailek. Naponta vagy 50 promóciós e-mailt kapok, és bár szorgosan iratkozok le (főleg az olyanokról, amikre fel sem iratkoztam), mindig jön még valami. És persze pont úgy, mint mindenki más, el sem olvasom őket. Úgyhogy időről időre kijelölöm az összeset, és törlöm, azzal a mögöttes filozófiával, hogy „ha eddig nem olvastam el, ezután sem fogom”. Főleg mivel ma már úgy pörög az információ, mint valami hörcsög a kis kerekében – a tegnapi hírlevél holnapután már irreleváns.

Lehorgonyzás a fizikai valóságban

Azt mondtam, a fél életem online van. De virtuális jegyzetek ide vagy oda, az én kis analóg lelkemnek azért szüksége van fizikai dolgokra, hogy úgy érezhessem, nem csak a mátrixban létezem. Úgyhogy a teljes egzisztenciális krízis elkerülése végett azért még mindig a kis határidőnaplóm az elsődleges segéd az ép elmém megőrzésében. Ide kerülnek a napi teendők, a különböző időpontok, fontos címek, és még sok minden más. Ez az én horgonyom a valóságban, a kézzel fogható emlékeztető, hogy hé, van élet a képernyőn kívül is. És ez, barátaim, a lecke mára, holnapra, és az egész évre.