2018 január elseje van, és bár ilyenkor jönnek a hangzatos gondolatok, hogy hagyjuk magunk mögött a múltat, és tekintsünk előre, én még gyorsan vetnék egy pillantást hátra: mert múlt nélkül nincs jövő, és mi lenne jobb alkalom egy kis önreflexióra, mint január elseje, ami történetesen hétfő. A hátsó sorban ülő filozófus erre lehet, azt mondaná, hogy az idő csak egy koncepció, társadalmi konstrukció, amire én azt mondom: psszt, ezt majd máskor megbeszéljük, most szentimentális szeretnék lenni, ha nem baj.

Merthogy itt ülök, hallgatom a 2017-es top dalaimat a Spotify-on, és nem érzem úgy, hogy bármi változott volna a tegnaphoz képest csak azért, mert más lett a dátumban az évszám, de meghajlok a kultúra nyomása alatt, és borítékolom a tavalyt, hogy aztán tervezzek idénre.

Mikor a szavak cserbenhagynak, akkor jönnek a képek: épp ezért, nem fogok 2017-ről írni, hanem képekkel zárom – mert bár jó kapcsolatban állni a múlttal, sokat boncolgatni felesleges. Beszéljenek az elmúlt évemről a fotóim.

Aztán ott a jövő: arról meg pont csak beszélni lehet. Tervezni, találgatni. És mi lesz 2018-ban? Nem tudom. Mi lesz 2018-ban LaMimieux téren? Terveim szerint több belőlem – egy kissé másabb hangvétel, talán több filozofálás, és szélesebb merítés. 2018-ban még inkább arról fog szólni ez az oldal, amiket szeretek. Kaotikus lesz? Lehet. Koncepció nélküli? Talán, bár, akár mondhatnánk azt is, a koncepció én leszek. Tarts velem.