LaMimieux

Forró vitaminbomba őszi napokra

2017. szeptember 25. - LaMimieux

Vitathatatlanul ősz van. Erről árulkodnak a színek (helló piros, helló narancs), a szagok (helló füst), és az időjárás is (helló vastag zokni, helló megfázás). Eljött a befelé-orientálódás, a plédek, és a forró italok időszaka. Mivel én még kapaszkodom a nyár utolsó szalmaszálaiba, ezért ellenállok a forró csoki csábításának. Egyelőre. Viszont ettől még tagadhatatlanul szükség van valamire, ami felmelegít, és ha emellett esetleg még segít ninja módjára szembeszállni a fejünk felett Damoklész kardjaként lebegő megfázással is, annál jobb. Ide vele.

Alapos internetböngészés után találtam egy olyan forró frissítőt, ami eleget tett a feltételeknek: ez maga az ősz egy pohárban. Színre mindenképp, mert elég csak ránézni: sütőtök és hulló falevelek cseppfolyósítva. Illatra szintén, köszönhetően az almának és a fűszereknek.

Forró vitaminbomba őszi napokra, répa, alma ital @LaMimieux

És ami még a rendkívüli ősziességnél is jobb, az az, hogy egyszerű elkészíteni – és bár az évnek ebben a szakaszában az egyik legjobb hely a gáztűzhely mellett van (főleg, hogy úgy tűnik idén a vénasszonyok nyara inkább azt mondta, hogy kösz, de nem kösz), azért mégiscsak plusz pont jár azért, ha valami úgy remekséges, hogy közben még egyszerű is. Nálam legalábbis biztosan.

Forró vitaminbomba őszi napokra, répa, alma ital @LaMimieux

Még egyszerűbb elkészíteni abban az esetben, ha van gyümölcsprés/gyümölcscentrifuga a háznál. Itt nincs. És még így is egyszerű volt. Ez vitathatatlanul annak is köszönhető, hogy ahelyett, hogy magam próbáltam volna meg almából almalevet készíteni, bolti verzióra hagyatkoztam (100%-os, nem koncentrátumból, hanem hús-vér gyümölcsből, mert azért csak az  az igazi).

Forró vitaminbomba őszi napokra, répa, alma ital @LaMimieux

[recipe title="Almás répás forró ital" servings="2 nagy pohár" time="20 perc" difficulty="könnyű"]

[recipe-ingredients]

- 0,5 liter almalé

- 2 répa

- kb. 2,5 cm-es gyömbérdarab

- 1 fahéjrúd

- 2 csillagánizs

- 2 szegfűbors

- 1 ág friss rozmaring

- csipet őrölt fahéj és szerecsendió a tetejére (opcionális)

[/recipe-ingredients]

[recipe-directions title="hogyan"]
1. Az almalevet a fűszerekkel és a rozmaringgal tett egy lábasba és forrald fel, majd főzd kb. 2 percig.

2. Zárd el, fedd le, és hagyd állni kb. 10 percet.

3. Közben hámozd meg a répát és a gyömbért, majd egy ételaprítóban pörgesd, amíg pépes nem lesz.
TIPP: adj hozzá egy kicsit az almaléből, hogy könnyebb dolga legyen az aprítónak.

4. Add hozzá a répás mixet az almáshoz, majd szűrd le egy kancsóba, és már fogyasztható is.

[/recipe-directions][/recipe]

A bejegyzés trackback címe:

https://lamimieux.blog.hu/api/trackback/id/tr7516040936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása