Hát persze hogy nem múlhat el az eperszezon egy rendkívül fotogén és kellőképp finom epres süti nélkül, amit, a nyári melegre való tekintettel, csak kicsit kell sütni. Mint mindig ha mascarponés dologról van szó, most is a szokásos helyzet állt elő: a hűtő hátuljában megbújt pár hamarosan lejáró dobozzal. Én összeesküvést sejtek itt, a mascarponék lázadnak… Vagy csak szeretnek bújócskázni.
A süti „legbonyolultabb” része a tészta, ami szerintem egy kisebb rémálom, de ez ne riasszon vissza senkit: teljességgel feltételezhető, hogy én vagyok a béna. Ennél a tésztánál szokott az lenni, hogy végül a kézimixer repül a sarokba, ingujj fel, és bevetésre kerülnek a kezek, mert bizony, néha azzal könnyebben lehet eredményeket elérni, mint géppel. De csak néha, lásd tojásfehérje-felverés (emelem kalapom azok előtt, akik nem borogatják sírva a bicepszüket öt perc után). Nade-nade, felesleges is szaporítani a szót, lássuk is inkább azt a receptet.
Hozzávalók a tésztához:
- 190g liszt
- 125g hideg vaj, felkockázva
- 60g cukor
- 1 csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
- 375g mascarpone (1,5 doboz, ha 250g-osat használsz - vagy ami még jobb, 1 doboz + 2 evőkanál görögjoghurt)
- 4 teáskanál cukor
- kb 300g eper
- fél teáskanál vanília aroma
Hogyan:
- A tésztához mixelj össze mindent, amíg el nem kezd nagy morzsákká összeállni.
- Egy pitesütő formába borítsd át a morzsákat és nyomogasd, lapítgasd addig, amíg nagyjából egyenletes lesz mindenhol, a forma falán is.
TIPP: használj egy kisebb poharat sodrófa gyanánt, könnyít a dolgon! - Ezután tedd a formát a fagyasztóba kb. 15 perce, majd szurkáld szanaszét villával, ezután mehet az előmelegített sütőbe nagyjából 20-25 perce – vagy amíg el nem éri az elérhetetlen aranybarna árnyalatot.
- Vedd ki a sütőből, és hagyd teljesen lehűlni.
- Ha ez megtörtént, mixelj össze kb. 100g epret (ami leginkább egy jó nagy marékkal egyenlő) a mascarponéval, cukorral és vaníliaaromával.
- Egy spatulával (vagy amivel tetszik), oszlasd el a kis piteformádban a tölteléket, nyugodtan lehet púpos is.
- A maradék epret (ami kb. két marék) vágd félbe, és pakold szépen (vagy akár össze-vissza is, művészi szabadság van), a mascarponés töltelék tetejére.
- Ha van rá esély, tálalás előtt még hagyd állni egy-két órát, ha nincs, megértem, és jó étvágyat!
Az igazat megvallva, az epret nem méregettem le pontosan, szóval simán lehet, hogy ebből a mennyiségből még marad – de kinek gond az? Az eper úgyis önmagában a legjobb. És tekintve, hogy most indul a friss gyümölcsdömping, elárulok egy titkot: az eper ebben a receptben bármilyen más gyümölccsel is behelyettesíthető… ;)