Pár tucat hétvégével később újra itt van néhány pillanat egy bájos hétvégéből – főként képekben, mert ugyebár azok többet mondanak ezer szónál.
Teadélután
Idén harmadszorra rendeztem egy – estébe nyúló – teadélután pár barátnőmnek, és azt kell mondjam, talán ez sikeredett eddig a legjobban (elnézést, tudományos eredmények nem támasztják alá, szubjektív vélemény). Nem kell ehhez semmi más, csak egy kis nassolnivaló, forró víz, pár féle-fajta tea, és persze egy jó társaság. Pipa mind, öröm-boldogság, mikor is lesz a következő?
Jégencsúszás
Vasárnap délután családostul kivándoroltunk a messzi-messzi Szelidi-tóhoz, ami szanaszét be van fagyva köszönhetően a nagy hidegnek, úgyhogy egy kicsit mászkáltunk, csúszkáltunk (valaki el is esett nagyjából két lépés után, és biztosan NEM én voltam), fotóztunk és szétfagytunk annak rendje és módja szerint, Mr GamerGoGaming is fázott:
Könyvelés
Újévi nem újévi fogadalmaim között szerepelt, hogy többet olvassak mókából. Jelentem, a project jó úton halad, most kezdtem idei harmadik regényemet olvasni, szóval pacsit nekem. Mivel még nagyon az elején vagyok ennek a könyvnek, véleményt egyelőre nem tudok mondani, de az előtte befalt darab (A Monster Calls, avagy Szólít a szörny) valami zseniális volt.
Bojkott, avagy ez bizony nem pizza
Pici korom óta jó barátom az ekcéma, az elmúlt pár évben viszont már kriminálisan szuperjóban kezdünk lenni. Épp ezért itt az ideje rájönni, van-e valamilyen ételallergia is a pakliban, mert ha túlságosan függünk egymástól, az már nem jó. Szóval, meddő kísérletbe kezdek, és megpróbálok egy időre kiiktatni egy-egy allergizáló tényezőt, hátha. Elsőként a glutént bojkottálom, ami már csak azért is tűnik lehetetlennek, mert ha életem végéig csak egyetlen ételt ehetnék, az a pizza lenne. Márpedig, akárhogy is nézem ezt a tál zabkását, ez bizony nem pizza. Valahogy úgy érzem, rövid lesz ez a kísérlet…