Második, egyúttal egyetlen teljes napunkat Prágában a lakásunkkal szemközti bájos kis kávézóban kezdtük. A Kavárna Čekárna egy hihetetlenül kedves hely, rendkívül finom kávéval, úgyhogy aki arra jár, annak nagyon ajánlom!
Miután a kávé felébresztett minket, felsétáltunk a (nagyjából 10 percre lévő) Vyšehradhoz, az ottani sírkerthez és templomhoz. Bóklásztunk a régi sírok között, kívülről megszemléltük az ittlévő templomot (bent épp esküvő volt, így nem jutottunk be, de már kívülről is elég pazar látvány volt), majd elmerültünk kicsit a panorámában. Következő megállónak a Petříni siklót tűztük ki, ahova viszont már tömegközlekedéssel mentünk, ami nem mellesleg tejesen jó áron és jól működik.
Menet közben beszereztem a szuveníreket is - íme egy mini útmutató: szerintem a legjobb valami olyan ajándékot venni, ami tényleg kötődik ahhoz a helyhez, így a világ másik felén tömeggyártott dolgok felejtősek. A tuti befutó a képeslapküldés. Most komolyan, ki nem örül annak, amikor egy kis meglepetést talál a postaládájában? Még ha nem is az évszázad költeménye van a lapra írva, akkor is tudja az ember, hogy gondoltak rá, nem beszélve arról, hogy a képeslapok még dekorációs elemnek is jók. Teljes mértékben támogatom a képeslapok feltámasztását, és mindenkit buzdítok arra, hogy adjon még egy esélyt ennek a műfajnak. A képeslapon kívül még egy kis kézműves csokit hoztam haza, hiszen azzal nem lehet mellé lőni, mivel csoki. Ennyi.
Mivel a siklónál kilométeres sor állt, úgy döntöttünk, hogy majd inkább este visszanézünk. Már amúgy is söridő volt, azért mégiscsak Prágában vagyunk. Úgyhogy felültünk a „B” metróra, ami kisebb időutazásnak bizonyult – a metrómegállóknak enyhén szocreál beütése van, könnyen elfelejti az ember, hogy 2016 van és nem 1976.
A metró Lužiny megállójánál lévő pláza emeletén található a Pivovar Lužinyi nevű hely, itt ebédeltünk – és söröztünk, épp csak egy keveset. Már nem a turistamágnes belvárosban voltunk, így az angol kommunikáció is kicsit nehezebben ment, de gond nélkül meg tudtuk érteni egymást. Néha megéri letérni egy kicsit a kitaposott útról, főleg, ha azért tudod, hogy juss vissza oda…
Következő megállónk az Óvárosi tér volt, ahol új értelmet nyert számomra a tömeg fogalma. Nem is időztünk itt sokat, és bár az Asztronómia óra épp egészet ütött, nem sok mindent sikerült látni belőle. Azért nem éltük meg akkora veszteségként, majd legközelebb kifigyeljük.
Egy kicsit megpihentünk kis lakásunkban, majd hermelinevésre elszántan újra felkerekedtünk. Egy hangulatos pincehelyiségbe, a Café Kolíbká-ba ültünk be, ami azt hiszem, a lehető legjobb választás volt. Finom házi sör, rusztikus külső, remek hermelin… Aki Prágában jár, feltétlen keresse fel ezt a kissé eldugott gyöngyszemet!
Jóllakottan indultunk tovább, ekkorra már be is sötétedett, kigyúltak Prága fényei, mi pedig elmentünk a siklóhoz, hátha szerencsével járunk. A korábbi hosszú sornak nyoma sem volt, jó, ha tízen ültünk a siklóban. Fent a hegyen sétáltunk egyet, de a teljes sötétségben nem nyújtott túl izgalmas látványt a rózsakert, úgyhogy a következő menettel mentünk is lefelé, ahol még utoljára elgyönyörködtünk a kivilágított Prága szépségében.
Levezetésként még egy kör sörre és hermelinre szavaztunk, úgyhogy beültünk a forgalmas U Glaubiců-ba, és nem csalódtunk. A nap (és az energiaszintünk) a végéhez közeledett, úgyhogy elindultunk haza, és, szinte már szokásként, újra eláztunk (de ezúttal felkészültebben ért minket az eső).
Aztán eljött az indulás reggele. Még elugrottunk egy kávéra a közeli Cafe Terapie nevű helyre, ami jó döntésnek bizonyult, mert egy igazi hangulatos kis kávéháznak, kedves kiszolgálással és finom kávéval. Miután beütött a koffein, nem volt más hátra, mint elköszönni Airbnb-vendéglátónktól, és elindulni haza.
Bár Prágát magunk mögött hagytuk, a város belopta magát a szívünkbe, és én már alig várom, hogy újra meglátogathassam új kedvenc helyeimet a cseh fővárosban.
